Hogyan NE legyél Szinkronszínész!

„A Családom szerint tök jó hangom van…akkor lehetek szinkronszínész?”

„Ez a legkönnyebb munka a világon, hiszen csak beszélni kell….”

Sokszor szembesülünk ilyen és ehhez hasonló baromságokkal olyanok akik ebben a szakmában „dolgozunk”. Most induló blogomban szeretném kicsit körüljárni a témát.. és remélhetőleg sikerül eloszlatni néhány tévhitet ezzel kapcsolatban. Talán kicsit őszintébb (elvégre ez egy blog) is leszek az elvártnál… de tényleg szeretnék segíteni a tisztánlátásban. 

(SZINKRON)SZÍNÉSZ

Először tisztázzuk a fogalmat.. sok szakmabeli ugrik a témára hiszen hazánkban hivatalosan ilyen szakma nem létezik. Eleve degradáló sokaknak, hogy ők „csak” szinkronszínészek.. szerintük színész van és „nem színész”, ezen belül is vannak kasztok (erről majd később). Olyan színész van aki mondjuk csak a hangjából él ilyen-olyan okokból.. de szerintem nem eszik olyan forrón a kását..

Olyan korszakban élünk, ahol tőlünk nyugatabbra a két „szakma” már elvált egymástól… elvégre miért kellene egy „voice actor”-nak színpadon is jónak lennie.. ez nem azt jelenti, hogy ezek az emberek nem tanulták a szakmájukat, nem jelenti, hogy nem fejlesztik magukat folyamatosan..sőt annál inkább.. egyszerűn annyira különvált a két szakma és annyira komoly beruházást és technikai felkészültséget igényel a „home studio” kialakítása, hogy „főállásban” keveseknek fér bele a idejébe.. és keveseket elégít ki a tehetségük ily módon történő „kiárusítása”.

A szakmánkban lassan de zajlik egy jól kivehető folyamat ami utóbbi irányba mutat.. egyre több a csak  hangjából élő művész.. ráadásul ezeket a folyamatokat a karantén és a vele járó otthoni munkavégzés véleményem szerint csak felgyorsította. És legyünk őszinték.. 30 éves gázsik mellett.. egyre kevésbé éri meg kimenni kisebb szerepekre.. jobb otthon, összegyűjtve egyben felvenni. Ez is csak a hang alámondásokra igaz. 

Még hosszú éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy ezt a szakmát (és a benne dolgozó stábtagokat) hivatalosan is elismerjék, de először a szakmának kellene rendbe tennie magát.. és tisztázni a viszonyokat. 

Ma a szakmán belül egyre több az olyan ember, akik színházak stúdióiból ill. mindenféle alternatív útvonalakon került a szakmába. (jómagam is ide tartozom). 

Magyarul nincs színész diplomám.. és éppen ezért a szakmán belül is van egy „fal” amin túl csak a papír megléte számít (kivételek néha vannak, de ezek tényleg csak szabályerősítőnek jók). És itt most szigorúan a szinkronról ejtettem szót… mert a reklámiparban tényleg csak rajtad (a tehetségeden, kitartásodon) múlik minden..

Néhány tanács kezdő szinkronszínészeknek:          

  • Csak megfelelő előképzettséggel vágj bele a dologba.. ha ez nincs, akkor egy szinkroniskola is megteszi.. de csodát nem szabad várni. Ismerd meg önmagad és fejleszd amiben gyengébb vagy. Beszédhiba alapból kizáró ok. Hamar érezni fogod.
  • Elsőre a Kossuth-díjas színész is ügyetlen, fontos, hogy automatizálódjanak a technikai dolgok. (akárcsak az autóvezetésben.)
  • Keress fel stúdiókat, esetleg olyat aki már járatos ezekben a körökben és jelentkezz be (eleinte tömegezni fogsz legjobb esetben, de ez a létező legjobb módja az alapok elsajátításának és a kollégák is jófejek. És persze így megismerhetnek a rendezők.
  • Legyél pontos, ápolt, jómodorú…sokszor többet ér, mint, hogy tudsz e beszélni…☺ Ez az a szakma, ahol egy 5 perces késéssel akár 30 ember munkáját (és napját) is tönkreteheted..
  • Nem rossz ha kapásból számlaképes is vagy, bár nem tragédia ha még nem vagy az.

                                                                                             (folyt. köv.)

hu_HU